Ügyeljünk a nedves tüzifára – vegyünk inkább szárazat!

 

A nedves tüzifának megvan az a hátránya, hogy sok időnek el kell telnie, mire felhasználhatóvá, elégethetővé válik, vagyis meg kell várnunk, mire elveszíti a nedvességtartalmát. A száraz tüzifa vásárlásával mindez kiküszöbölhető.

 

A tuzifabp.hu telephelyén a vásárló kizárólag olyan hasított tüzifával találkozhat, amely megközelítőleg már egy évet állt és pihent, éppen annak érdekében, hogy azonnal bevethető tüzelőanyagot tudjunk biztosítani. Így nem kell hónapokkal előre tervezni és gondolkodni, hogy télre, illetve mire a fűtésszezon beköszönt, a megfelelő minőségű, nagyobb energiahatékonyságú száraz tüzifát tudja használni.

 

A nedves tüzifa abból a szempontból is becsapós, ha esetleg arra kényszerülnénk vevőként, hogy tömegre vásároljunk: a magasabb nedvességtartalma miatt nehezebb is, ezért mire elérkezik az idő, hogy eltüzeljük, valójában kevesebb fánk lesz kisebb energiahatékonysággal. Ennek elkerülésére kell mindig odafigyelni arra, hogy térfogatra mérve szerezzük be az anyagot.

 

A frissen vágott, vagy nem pihentetett tüzifa esetében fennáll ez a nehézség, tehát ha még térfogatra is vesszük meg, muszáj várnunk – akár igen hosszú ideig is! -, hogy száraz tüzifát kapjunk. Bizony előfordulhat olyan eset, amikor nincs mivel fűteni, de azon nyomban kellene rögtön elégethető tüzelőanyagot.

 

Mi a tuzifabp.hu-nál gondoltunk erre, hiszen kizárólag száraz tüzifát forgalmazunk. Nem kell, hogy fájjon a feje a száradás miatt!

 

Száraz tüzifa rendeléséhez kattintson ide!